...azon gondolkoztam, mennyi mindent tudnék és kellene is írnom még, hogy pontos képet tudjak adni a helyzetünkről; nehéz röviden és tömören fogalmazni, mikor hosszú éveket, azok történéseit, tapasztalatait szeretném leírni.
Jöjjenek további gondolatok, apránként kitérek minden fontos részletre is:
Egy e-mailben írták: "Ami viszont még jobban kitűnt a leveledből, hogy ez az egész ügy Neked sokkal fontosabb, mint a húgodnak, lévén Te találtad ki."
Válaszom: "Húgom nem tud erről a kezdeményezésről. Ő eldöntötte, mindenképpen Budapesten fog élni... Tudom, hogy akkor ez így is lesz.
A napi kapcsolat és a fizikai jelenlét, együttlét hiányzik leginkább nálunk, nekünk. Ez megfizethetetlen, pénzben nem mérhető, nehezen pótolható. Pótolható? Közel 200 km választ el minket, ez tény. Hiányzik, hogy többet beszélgessünk, hiányzik ő maga. Távolról és hosszútávon ezt a jellegű segítséget találtam ebben a helyzetben megvalósíthatónak, értékesnek, maradandónak, napi öleléssel vetekedőnek. Úgy látom, ebben az esetben a "minden támaszt" jelentené a lakás.
Egy benzinkúton és egy sofőrszolgálatnál dolgozik, és a több munka, több pénz nem megoldás. Technika kell, amivel a mókuskerékből kikerül. Biztos vagyok benne, hogy pénzügyi képzésre nyitott.
Olyan helyzetekbe került az utóbbi 4 évben, amit másnak egész életében nem kavar az élet. És nem adja fel. Nekem ez tetszik, ezért szánok rá időt, energiát."
